Vázsonyi lidércnyomás - a fehér ruhás lány legendája

A nagyvázsonyi Kinizsi-vár nem csak kardforgató uráról híres. Kevesen tudják, de a Dunántúl egyik legfélelmetesebb kísértetjárása is ehhez az erősséghez kapcsolódik.


Történt ugyanis, hogy valamikor a török vész kezdetén egy rablólovag, bizonyos Móré László szerezte meg Vázsonykő birtokát. A hírhedt haramia nem kímélte a vázsonyiakat, elődeihez mérten is kirívó kegyetlenségeket művelt velük. Némelyeket kedvtelésből megkorbácsolt, másoknak pedig a jószágait hajtotta el. Ezeket még le is nyelték volna a városlakók, azonban hamarosan egy minden addiginál kirívóbb kegyetlenséget vitt véghez az "uraság". Vázsony korábbi úrnőjének, Magyar Benignának kedvenc cselédjét - aki úrnőjének bűnbeesése után remeteként vezekelt a Kab-hegyen - elrabolta, s feleségül akarta venni. 

A lány azonban nem állt kötélnek. Mikor először meglátta elrablója arcát, nyomban pofán köpte. A rablólovag ezt még tűrte türelemmel, s remélte, a lány hamarosan jobb belátásra jut. Ezt meg is szerette volna gyorsítani az uraság, ezért a tömlöcbe záratta.

Három nap és három éjjelen volt a tömlöcbe zárva Benigna kedvenc inasa, amikor a hóhér lement hozzá, s az uraság elé vezette. A lányt ekkor is próbálta meggyőzni a haramia, ám ő még mindig nem adta meg magát. A ekkor ismét a tömlöcbe vitette a lányt, ám már ételt sem adott neki, hátha ezzel megtöri makacsságát. 

Ismét három napot töltött a nyirkos és sötét teremben a lány, amikor gyertyafényt látott megvillanni börtöne lépcsőjén. A hóhér volt ismét, azonban erős borszaga volt. Az ekkor már teljesen lerészegedett uraság elé vitte a lányt, és ultimátumot adott neki: vagy másnap hozzámegy feleségül, vagy aznap kivégzik.

A lány nem teketóriázott, azonnal mondta: ő úrnőjének a pálosok kolostorában megfogadta, hogy megőrzi a tisztaságát, hogy ezzel is esedezzen Benigna bűnbocsánatáért, és ő biza nem megy hozzá egy ilyen haramiához. 

A rablólovag erre égtelen haragra gerjedt. Szitkozódott, átkozódott, s megparancsolta a hóhérnak, hogy még ezen éjjel akassza fel a lányt, majd testét a vártorony tetejének egyik nyílásán lógassák ki, hogy látni lehessen, ki az úr Vázsonykő várában.

A hóhér - félve ura haragjától - meg is tette a kívánságot, s a lány teste két napig a vártorony ormán lógott. Ekkor egy pálos barát kérte ki a testet, s a pálosok barlangjába temette el azt.

Nem sokkal később az őrök a vártetőn furcsa zajra lettek figyelmesek: egy fehér ruhás alak járt éjjel fel s alá. Eleinte mit sem törődtek vele, utána jöttek csak rá, hogy a tetőre vezető kaput bezárták.

Szóltak is az uraságnak, hogy betolakodó van a várormán, azonnal penderítsék ki. A rablólovag nekiiramodott, mondta, hogy ő egyedül odamegy, és kivégzi azt a bestiát, aki az ő birtokát éjnek évadján háborgatja.

Az őrség mit sem törődött vele, hagyták, hogy uruk a tetőre menjen. Egyszer csak égtelen kiáltás hagyta el száját. Azonnal a nyomába eredtek. A tetőre ért katonák egy fehér ruhás, fekete hajú női alakot láttak, pont olyat, mint az a lány, akit Benigna cselédjeként hoztak a Kab-hegyről. Az alak mosolygott, majd, amikor a katonák megrohanták volna, átlebegett a várfalon.

Ekkor vették csak észre, hogy vezérük kivont karddal a földön fekszik. Próbáltak rajta segíteni, de már hideg volt a teste, tekintete pedig üveges. Arca eltorzult az iszonyattól.

A vitézek másnap áthívatták a szerzetest, s elmesélték neki a történetet. A páter elmondta, hogy Benigna cselédjét Máriának hívták, s egy fehér ruhában temettette el a pálosok barlangjában. A lány neki tett esküt, hogy úrnője bűnbocsánatáért esedezve a kab-hegyi erdőbe vonul, s megőrzi tisztaságát, de azt is megfogadta, hogy aki a népet sanyargatja vagy tisztaságára erőszakkal tör, azt megbosszulja. 

A katonák rájöttek a titokra: a lány bosszút állt a kegyetlenkedő főúron, a sírról túl is.

A vázsonyi fehér ruhás lányt ekkor látták először, de nem utoljára.

Visszatéréséről hamarosan írok.